Hírarchivum (2020)

Március 6-án került sor a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei eredményhirdetésére

Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában.

Bánfi Tamás (4.a) VI. helyen végzett.

GRATULÁLUNK!

Zrínyi Ilona Matematikaverseny

A Kistérségi versmondó versenyt március 5-én tartották

a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában.

Tanítványaink remekül szerepeltek; 2 első, 1 második és 1 harmadik helyezést értek el,

valamennyien továbbjutottak a megyei döntőre.

Elek Hanga (2.b) III. hely, Szalai Krisztina (2.a) I. hely, Körtvélyessy Lőrinc (4.b) I. hely, Pető Julianna (4.b) II. hely

GRATULÁLUNK!

Kistérségi versmondó verseny

Március 3-án tartottuk az alsó tagozatos diákok számára hirdetett Iskolai versmondó versenyt. A verseny helyszíne az idei évben is a Zrínyi utcai gyülekezeti terem volt. A gyerekek alapos felkészülés után érkeztek a programra, alaposan megnehezítve ezzel a zsűri döntését. 

A versenyen az alábbi eredmények születtek:

1. hely: Elek Hanga (2.b) és Szalai Krisztina (2.a)

2. hely: Asztalos Laura (1.a) és Berecz Emese (2.a)

3. hely: Bauer Péter (1.c) és Benk Emese (1.b)


1. hely: Körtvélyessy Lőrinc (4.b) és Pető Julianna (4.b)

2. hely: Hamvas Klára (4.a) és Albert Lujza (4.a)

3. hely: Máté Lívia (3.b) és Timár Zsófi (4.a)

GRATULÁLUNK!

Iskolai versmondó verseny

Meghívó

Március 1-jén tartották a BFMK-ban a Városi farsangot, ahol az egyéni jelmezesek közül

Kruzslicz Gréta (3.b) Naturella, és

Balog Boróka (1.a) Medúza jelmeze különdíjat kapott.


Medúza és Naturella

GRATULÁLUNK!

Városi farsang

 Tisztelt Szülők!

Iskolánk alapítványi bálját 2020. április 18-án tartjuk a Fekete Sas nagytermében.

A jegyek ára 4500 Ft.

 

Menüajánlat:

A menü (csak szárnyasból)

Falusi töltött csirkecomb kemencében sütve

Roston sült csirkemell tejszínes gombamártással

Vadrizses párolt rizs, burgonyapüré

Saláta

Desszert (Hisztéria torta szelet /zaher lap, fehér csokis mousse,étcsokis mousse, eper réteg/)

 

B menü (csak sertésből)

Batidai töltött sertésszelet (savanyú uborka, szalámi, bacon, sajt) rántva

Óvári sertésszelet (sonka, gomba, sajt) gratinírozva

Vadrizses párolt rizs, burgonyapüré

Saláta

Desszert (Hisztéria torta szelet /zaher lap, fehér csokis mousse,étcsokis mousse, eper réteg/)

 

C menü - vegetáriánusoknak

Füstölt sajt szezámos-fűszeres morzsában

Kapros juhtúróval töltött gombafejek rántva

Vadrizses párolt rizs, burgonyapüré

Saláta

Desszert (Hisztéria torta szelet /zaher lap, fehér csokis mousse,étcsokis mousse, eper réteg/)

 

D (csak szárnyasból)—gluténmentes, tejmentes

Falusi töltött csirkecomb kemencében sütve

Roston sült csirkemell tejszínes gombamártással

Vadrizses párolt rizs, burgonyapüré

Saláta

Desszert (Hisztéria torta szelet /zaher lap, fehér csokis mousse,étcsokis mousse, eper réteg/)

Szülők estje

Február 21-én írták  tanítványaink a Zrínyi Ilona Matematikaverseny feladatsorait

a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában.

A legeredményesebb alsós tanulók pontszámai:

  • Bánfi Tamás 4.a   105 pont
  • Majzik Alex 2.a   72 pont
  • Szalai Krisztina 2.a   83 pont
  • Berecz Emese 2.a   82 pont
  • Körtvélyessy Lőrinc 4.b   80 pont
  • Nagy Lilla 2.a   75 pont


A legeredményesebb felsős tanulók pontszámai:
  • Lele Nikoletta 5.a   88 pont
  • Benák Adrián 5.a   87 pont
  • Szép Kristóf 5.a   86 pont
  • Vanderstein Sámuel 5.b   77 pont
  • Benák Flóra 7. o.   91 pont
 
GRATULÁLUNK!

Zrínyi Ilona Matematikaverseny

Február 25-én került megrendezésre a Hevesy György Országos Kémia Verseny területi döntője, Vincze Bulcsú (8. o.) első helyezett lett, így továbbjutott a megyei fordulóra. Nagy Máté (7. o.) különdíjat kapott.

Vincze Bulcsú és Nagy Máté

GRATULÁLUNK!

Hevesy György Országos Kémia Verseny

Történelmi előadássorozat

Léleképítő műhely

Oldalak