A szovjet hatalmak, akik megláncolva tartották a magyarok kezét, és akiknek magyarországi jelenléte valóban teljes létezésünket fenyegette, hosszú évtizedekig megszállva tartották az országot. Ebben az időszakban nem lehetett templomba, hittan órára járni, nemzeti színű zászlónk helyett a szovjetek vörös lobogóját kellett használni. Az 1956-os fiatalokra ugyanaz volt jellemző, mint a ma: fiatalok, hecesek, igazságszeretők, bátrak voltak. Az október 23-i felvonulásnak is ők lettek a főszereplői Budapesten. Jobb életkörülményeket, a magyar címer használatát, március 15-e szabad megünneplését kérték. Este egy mobil rádiós kocsit telepítettek a Parlamenthez, és innen közvetítettek rádióadást a telefonvonalak segítségével. A Rádiónál dördültek el az első lövések. Férfiak és nők ragadtak fegyvert az elnyomó hatalom ellen, akik közül sokan megsebesültek, és még többen meghaltak. Budapest lángba borult, a szovjet tankok érkezéséről az egész világ értesült.
Estére gyere a térre, Estére gyere a térre,
Fegyvert is hozzál magaddal, mert nekünk most harcolni kéne,
Anyánknak ne szólj egy szót se, ránk vár most a dicsőség fénye,
Bátorság ébred szívünkben, de Anyánknak ne szólj egy szót se.
Lehet, hogy holnapra vége, eljön a szabadság végre,
Ha mindenki kijön a térre,
Emeld fel a lyukas zászlót, emeld fel testvér az égig,
Hol tízmillió magyar szív egyszerre dobban vagy vérzik.
Lesz, aki tisztel majd érte, hogy mindenki kijött a térre,
S a világ csak tétlenül nézte, hogy vérben úszott a béke,
Rossz érzés támad szívemben, hallom már jönnek a tankok,
Magunkra maradunk árván, és egyedül vívtuk a harcot.
(Tóth Ilona)
A megemlékezésről készült felvétel elérhető az alábbi linkre kattintva:
https://www.youtube.com/watch?v=cWrPAHt2190&feature=youtu.be
