Gratulálunk Bán-des Fontaine Annamária Tanárnőnek!

A Csongrád-Csanád Vármegyei Diáksport Egyesület immár hagyományt teremtve ismét elismerte a kiemelkedő munkát végző pedagógusokat, a tavalyi tanév legeredményesebb diákjait, felkészítő pedagógusait.

A tiszteletükre rendezett díjátadó ünnepségen azoknak a pedagógusoknak mondtunk köszönetet, akik munkájukkal nagyban segítik egyesületünk és a Magyar Diáksport Szövetség törekvéseit. Munkásságukkal példát mutatnak diákjainak, munkabírásukkal és lelkesedésükkel folyamatosan fejlesztik a diáksport mozgalmat.

A díjakat diáksport körzetenként egy-egy pedagógusnak ítéltük oda, valamint a 3-3 legaktívabb általános és középiskolát is jutalmaztuk.

Továbbá köszöntöttük a 2024/2025-ös tanév Diákolimpia® országos döntőn 1-3. helyezést elért Csongrád-Csanád Vármegyei diákokat, és felkészítő pedagógusaikat.

Hódmezővásárhely körzet testnevelői díjban részesült: Bán-des Fontaine Annamária, a Hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola testnevelője.

Annamária 2000-ben testnevelő tanári, majd 2002-ben úszás szakedzői diplomát szerzett, és közel két évtizeden át dolgozott Dél-Afrikában elismert úszóedzőként. 2019-es hazatérését követően a Hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola testnevelő tanára lett, ahol 2020 óta igazgatóhelyettesként is meghatározó szerepet tölt be. Munkáját a diákolimpiai sikerek, az évről évre megszervezett Szőnyis Sportnapok és számos eredményes pályázat fémjelzi, melyek gazdagítják tanítványai sportélményeit és fejlődését. A Dél-Afrikában megismert krikett sportág hazai népszerűsítésében is kiemelt szerepet vállal, tavaly óta a Magyar Krikett Szövetség utánpótlás felelőseként. Hisz abban, hogy a testnevelés órák segítségével a gyerekek nemcsak mozognak, hanem olyan életre szóló szemléletet sajátítanak el, amelyben a sport természetes és örömteli része mindennapjaiknak. Munkájához további sikereket kívánunk!