Osztálykirándulások a Plazmatikum támogatásával: A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola 2.b osztályos tanulói több rajzzal is neveztek a Plazmatikum által kiírt rajzpályázat „Hogyan segítek?” című felhívására. Pölös Szófia Amira nyertes művén szívbeteg keresztanyjának készít teát. A támogatási összegnek köszönhetően osztálya több kiránduláson is részt vehetett. Télen a szegedi Kövér Béla Bábszínházban tekinthettek meg egy mesét. Júniusban szintén Szegedre látogattak, ahol a mozgó, hangokat adó mamut lábai alatt vonulhattak be a Móra Ferenc Múzeumba. Izgalmas, érdekes, informatív kiállításokon gyarapíthatták tudásukat. A kirándulás közös fagylaltozással zárult. Köszönjük a hódmezővásárhelyi Plazmatikum támogatását.
A vihar a Szőnyi épületét sem kímélte
2025. július 7-én az orkán erejű szél másfél perc alatt lehasította az iskolánk könyvtárának, és másik 3 tantermének tetőzetét. Az erre következő több napos esőzés után az iskolai könyvtár mennyezete beszakadt. Köszönet az alig félóra alatt összegyűlt segítő tanár, szülő, diák, technikai dolgozó csapatnak, akik összefogással kimentették a teljes könyvtári állományt. A tetőszerkezet és könyvtár helyreállítási költsége közel 40 millió forint.
Adományokat hálával fogadunk “KÖNYVTÁR” közleménnyel a Nemes Szolgálat Alapítvány alábbi számlaszámán: 11735067-23565407
Köszönjük segítő támogatásukat!























