Nemzeti ünnep az iskolában

 

Ebben az esztendőben rendhagyó módon emlékeztünk március 15-re. A program szervezői az 5. osztályosok voltak.

Az előzetesen, Petőfi Sándor után szabadon: „Talpra magyar! Hí a haza! Talpra diák! Hí a Szőnyi!” mottóval meghirdetett kiállításra számtalan alkotás érkezett, és tette nemzeti színűben pompázóvá az igényesen feldíszített folyosót. Láthatóak voltak íróeszközök, váza, kézlenyomattal készült kokárda, ceruza és még lego is.

Az áhítat keretében bejelentkező Szőnyi Híradó beszámolt a honvédtoborzásról, az 1848. március 15-én történt eseményekről, és az ötödikesek a Pilvax kávéházba is elkalauzolták a diákságot egy rövid wellness erejéig. A nap hátralevő részében valamennyi osztály megtekintette a huszár-ruha kiállítást a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, majd kinyomtathattuk a 12 pontot a Landerer nyomdában, iszogattunk a Szőnyi – Pilvax kávéházban, kiszabadítottuk Táncsicsot a börtönből, kézműveskedtünk a Nemzeti Múzeumban, törvényeket hoztunk a Városházán és okosodtunk az Egyetemen.

A délelőtt zárásaként az ebédet a 2.b osztályosok szolgáltatta furulyaszó mellett költöttük el, miközben a felső tagozatosok flashmob keretében megformázták az 1848-as számot.