Hírarchivum (2020)

Jégkarnevál

 HA SZERDA, AKKOR SZŐNYI

Január 22-én Suliváróra érkeztek iskolánkba a város nagycsoportos óvodásai. A kicsik a foglalkozásokon megismerték a leendő elsős tanító néniket: Anna nénit és Klári nénit. Suliváró foglalkozásaink utolsó alkalma január 29-én 16 órakor kezdődik az iskolában, majd lampionos zsoltáréneklő menetre indulunk a református Ótemplomba.

(A lampionos menetről itt, a honlapon adunk részletes tájékoztatást.)

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!

Suliváró III.

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Gryllus Vilmos volt iskolánk vendége, és adott nagy sikerű koncertet a református Ótemplomban. A rendezvény zártkörű volt, a nagycsoportos óvodások és intézményünk alsós diákjai lettek a koncert megajándékozottjai. A Kossuth-díjas művész kedélyesen elbeszélgetett a gyerekekkel, majd autogramot osztogatott kis rajongóinak.

Adjon Isten minden jót, ez új esztendőben!
Vegye el mind a nem jót, ez új esztendőben!
Mitől félünk, mentsen meg,
amit kérünk, legyen meg,
ez új esztendőben!


 

Vendégünk volt Gryllus Vilmos

HA SZERDA, AKKOR SZŐNYI

Január 8-án elkezdődött Suliváró program, ahol a szülőket Gilicze Judit, az intézmény igazgatója tájékoztatta az intézményben folyó munkáról. A gyerekek kézműves, számlálós, táncos, angol nyelvű foglalkozásokon vettek részt.

Suliváró programjaink a város valamennyi nagycsoportos óvodása számára nyitottak.

Következő alkalmaink: január 15., január 22., január 29. 16 órakor.

Suliváró I.

HA SZERDA, AKKOR SZŐNYI

Január 15-én ismét megtelt az iskola ebédlője nagycsoportos óvodásokkal és szüleikkel. A kicsik három helyszínen szervezett foglalkozásokon vettek részt, míg az őket kísérő felnőttek iskolánk igazgatójától kaptak válaszokat az intézmény mindennapjait érintő kérdésekre.

Suliváró II.

Január 9-én délelőtt az Oldalkosár utca óvodájából érkeztek hozzánk Legomatika foglalkozásra gyerekek. Az iskolások szívesen mutattak jó példát a szorgalmas, odafigyelő munkára, hamar együttműködő munkatársakká lettek a gyerekek. Iskolánkban a matematikai logika fejlesztésének a Lego építőkészlet is a hétköznapi eszköze éppúgy, ahogyan a számfogalmat és a műveleteket látványosító abakusz és a villámgyors fejben számolást erősítő szorobán.

Mert „a megértés öröme, a legnagyobbak egyike.”

Legomatika

    Lantosné Schmidt Klára

„Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!” 1. Sám. 7:12

Tanítói pályám 30 évét átszőtte ez az ige: a tanév kezdetén biztatásul, a végén hálaadásul emlékezhettem meg az Úr áldásairól. Sok éven át vágytam arra, hogy keresztyén iskolában taníthassak. Hogy szabadon élhessem meg a hitem, segíthessem tanítványaimat hitbeli megtapasztalásaim által, hogy együtt imádkozva oldjuk meg a nehéz helyzeteket, és Sámuelhez hasonlóan állíthassunk hálaköveket. 18 évvel ezelőtt mindez megvalósulhatott; az itt töltött évek során részese lehettem az iskola fizikai és szellemi növekedésének. Sokszor kérdezik tőlem, mi az, ami annyira vonzó ebben a pályában. Elsősorban a gyerekek. A kíváncsiságuk, a vágyuk, hogy tanuljanak valami újat. S ez ösztönöz a folytonos keresésre, gondolkodásra, hogy minél többet nyújthassak nekik.

    „Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!”

                                                                        (Példabeszédek 9;9) 

Csikós Anna Mária

Hódmezővásárhelyi pedagógus családban nőttem fel, ahol az alábbi evangéliumi gondolat érvényesült: „A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta.” (Lukács evangéliuma 2;40) Nem is volt kérdés, hogy felnőve én is gyermekekkel szeretnék majd foglalkozni, ezért lettem tanító. Diplomásként kisgyermekeket tanítottam sok-sok éven keresztül alsó tagozaton. „Mutasd meg nekem, hogy melyik úton járjak, mert Hozzád emelem lelkemet!" (Zsoltárok könyve 143,8b): ez az ige segített öt évvel ezelőtt abban, hogy SZŐNYIS pedagógus legyek. Örömmel tapasztalom, hogy az iskola szellemisége, tradicionális alapelvei, ugyanakkor az újdonságokra való nyitottsága teljes mértékben összeegyeztethetők személyiségemmel, gondolkodásommal. Fontosnak tartom az iskolába lépő kis elsősökkel a személyes kapcsolat kialakítását, az érzelmi biztonságot nyújtó légkör megteremtését. Várakozással tekintek az elkövetkezendő évek pedagógiai feladataira és kihívásaira.

 

 

 

Leendő elsős tanítónők bemutatkozása

HA SZERDA, AKKOR SZŐNYI...

 

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

 

Csikós Anna és

Lantosné Schmidt Klára Tanítónők üzenete:

Szőnyisnek lenni a legjobb!

 



Nektek szól a meghívás a Nyitott kapuink alkalmain a januári szerdákon:

  • január 8-án
  • január 15-én
  • január 22-én
  • január 29-én

A szülőket az igazgató tájékoztatja, a gyerekeket az iskola tanítói foglalkoztatják.

MUZSIKA, LOGIKA, MŰVÉSZET, BIBLIA, BÚVÁRKODÁS, SPORT

Kezdési időpont: 16 óra.

 

Címünk: Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

             Hódmezővásárhely, Deák Ferenc utca 4-6.

Suliváró

Tisztelt Szülők!

A téli szünet január 3-ig tart. Első tanítási nap: 2020. január 6., hétfő.

Első tanítási nap

Oldalak