Kedves Diákok, Szülők, Kollégák!
Köszöntelek titeket a veletek való találkozás örömével! Egy emlékemet szeretném megosztani először. Egy augusztusi forró délutánon hazafelé kerekeztem, és ha hiszitek, ha nem, a puszta közepén soroló villanyoszlopok mindegyikén egy-egy gólya állt. Mintha őrködnének, vagy csak pihentek? Tán kémlelték a határt?
Neeeem! Gondolkodtak a hosszú útról, ami rájuk várt! A kéményekre épített kényelmes fészkeiket készültek elhagyni. Nekem magamnak, meg az jutott eszembe, hogy ezek a csoda madarak egész életükben jönnek, mennek, költözködnek, és folyamatosan hoznak, visznek valamit. Március végén egyenesen a tavaszt hozzák ide az Alföldre, augusztusban pedig útra kelnek, menekülnek a hideg tél elől a jó meleg Afrikába. Nem aggódnak, merre menjenek, nem félnek az indulástól, mert tudják, hogy Isten mutat nekik utat és irányt.
Melyik óvodás ne tudná, hogy a kisbabákat is a gólya hozza! Talán egy-egy kisbabát a ti otthonotokba is hozott ezen a nyáron! És még titeket magatokat is nem rég. Most meg itt ültök, szépen sorban, ahogyan itt áll az Úr asztalán egy gólyamadár, aki útra nem tud kelni, hát velünk maradt.
Nektek két lábat adott a Teremtő, hogy bejárjátok a messzeséget! Ki ne gondolna néha arra, milyen jó lenne szárnyakkal a magasságot is beröpülni! Akkor azt is látnánk, hogy minden gólyamadár csőrében egy-egy nagy bőrönd is van! A költözés bizony be- és kipakolással jár! Az én gólyamadaram most megengedi, hogy belenézzünk az ő kofferébe! Nyitom!
Nézzétek csak, mi van benne! Egy csomag gumibéka! Az Isten ellátta őt eledellel bőven, mert tudja, hogy a mindennapi békára neki, nekünk meg a mindennapi kenyérre szükségünk van. Ne feledjétek! Olvassuk az ebédlőnk falán mi is, hogy akár eszünk, akár iszunk, mindent az Isten dicsőségére tegyünk! Aki ma velünk útra kel, éhezni nem fog!
Mondom nektek, nem csak békával él a gólya, azaz kenyérrel az ember, hanem az Isten szavával is. Napról napra hallgatjuk majd mi is az üzenetét. Ezek az üzenetek pedig a Bibliában vannak. Ti nagyok, akik elkezdtétek már olvasni ezt a törvénykönyvet, abba ne hagyjátok! Gólya barátunk kofferében is van egy kicsi Biblia. Majd a ti iskolatáskátokban is ott lesz Isten könyve.
El kell mondanom, hogy minden nem fér bele a táskánkba. A kisgólyák sem tudják becsomagolni a kofferbe az útitársakat, helyette inkább együtt tartanak velük! Veletek és mellettetek is ott van a családotok, az osztálytársaitok, a nektek példát adó tanítóitok.
És hogy senki el ne tévedjen, hagyjuk mi csak mindig az iránytűt a mi Teremtő Istenünk kezében, ahogyan a gólyák teszik. Nézzük, mi az Isten üzenete mára nektek! Benne van a kis könyvben, így szól:
„Karoljátok fel az erőtleneket!” A gólyáknak nincs karja, egyenesen szárnyuk van! Ha kell, segítik a hosszú úton az elgyengülőt, ha kell, egymásnak vadásznak tücsköt, békát, finom, ízletes halakat! Ha kell, a legerősebb gólyafiak előre röpülnek, hogy rendbe tegyék a fészkeket az érkezőknek.
Vegyetek példát róluk ti is, karoljátok fel egymást, és merjetek meríteni az erősek erejéből!
A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
33. tanévének megnyitóján 2026. augusztus 30-án
Gilicze Rózsa Judit igazgató
Ezúton tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy az 1. és 5. évfolyamok tanévnyitó istentisztelete 2026. augusztus 30-án, vasárnap délután lesz 17 órai kezdettel az Ótemplomban. Elvárt öltözet: ünnepi fekete-fehér.
A Deák Ferenc és a Petőfi utca osztályainak szeptember elsején kedden lesz a tanév ünnepi megnyitója; 7:40-től az áhítatok keretébe. Elvárt öltözet: ünnepi fekete-fehér.
Érkezés: legkésőbb 7:35 óráig
Az első tanítási napon az első 4 tanítási órát tartjuk meg, így 11:40 órakor indulunk haza. Ezen a napon sem étkezést, sem napközit nem biztosítunk.
Hozni kell: tízórait, tolltartót, jegyzetfüzetet, táskát a tankönyveknek (amiket ezen a napon kapnak meg a gyerekek) és a nyáron megvásárolt rajz-technika taneszközöket.
Szeptember 2-tól, szerdától az étkezést az előző tanév végén leadott igények szerint rendeljük meg, illetve a napközit is ugyanezen felmérés alapján szervezzük meg. Ettől a naptól kezdve órarend szerint dolgozunk.
Felhívom a figyelmet az öltözködési normák betartására és a megfelelő hajviselet hordására!
Kellemes tanévkezdést kívánunk Mindenkinek!
Osztálykirándulások a Plazmatikum támogatásával: A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola 2.b osztályos tanulói több rajzzal is neveztek a Plazmatikum által kiírt rajzpályázat „Hogyan segítek?” című felhívására. Pölös Szófia Amira nyertes művén szívbeteg keresztanyjának készít teát. A támogatási összegnek köszönhetően osztálya több kiránduláson is részt vehetett. Télen a szegedi Kövér Béla Bábszínházban tekinthettek meg egy mesét. Júniusban szintén Szegedre látogattak, ahol a mozgó, hangokat adó mamut lábai alatt vonulhattak be a Móra Ferenc Múzeumba. Izgalmas, érdekes, informatív kiállításokon gyarapíthatták tudásukat. A kirándulás közös fagylaltozással zárult. Köszönjük a hódmezővásárhelyi Plazmatikum támogatását.

















