A Magyar Kultúra Napja 2024. január 22.

Pilinszky János Átváltozás című versének sorai sokféleképpen értelmezhetők és sok mindre vonatkozhatnak. Jelen esetben érezhetjük úgy, hogy a magyar hazáról, a magyar kultúráról, a magyar népről mesélnek nekünk, melyek minden viszontagság és zivataros század ellenére is jók, gyönyörűek és halhatatlanok számunkra. Ma, a Magyar Kultúra Napján ilyen érzésekkel olvassuk és fogadjuk szívünkbe ezt a költeményt.

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. 
Csúf, de te gyönyörűnek találtál. 
Végig hallgattad mindig, amit mondtam. 
Halandóból így lettem halhatatlan.

Van egy dal, amit előbb megtanulsz, még mielőtt a tartalmát megértenéd. Amíg pici vagy, csak hallgatod: a televízióban, amikor a győztes magyar sportolók tiszteletére felkúszik a rúd csúcsára a piros – fehér – zöld nemzeti lobogónk. Vagy az iskolai és városi ünnepélyeken, ahol tiszteletadással és meghatottan éneklik együtt a résztvevők. Aztán egy idő után magad is megpróbálod énekelni, s egyre biztosabban dalolod a többiekkel. Amire az iskolában tanulsz róla, már ismered, szereted, hozzád tartozik ez a dal: a magyar Himnusz.

Már a 16. századtól kezdve a korábbi templomi himnuszok nyomán szerte Európában néphimnuszok, nemzeti himnuszok éneklésével jelezték összetartozásukat, közösségtudatukat az országok lakói. Kölcsey műve előtt a katolikus magyar testvériségnek a Boldogasszony Anyánk kezdetű ének, míg a református magyarságé a 90. zsoltár (Tebenned bíztunk, elejétől fogva) volt ez az összetartó és megtartó himnusz.

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz szövegének megírását. Ennek emlékére 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Nem lett piros betűs ünnep, nincs ezen a napon iskolai szünet, de a legtöbb helyen, iskolában, könyvtárban, faluban, városban valamiképpen megemlékeznek Kölcseyről, a Himnuszról és a magyar kultúráról, nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények. Egy - egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből.

Erkel Ferenc jó húsz évvel később zenét komponált ehhez a gyönyörű költeményhez. Hogy milyen áhítattal alkotta meg művét, azt saját szavaiból tudjuk:

            „Csend van. Ülök és gondolkodom: hát, hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így gondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: Fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe.

És ott a szoba csöndességében megzendülnek ekkor az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a Himnusz.”

A magyar kultúra egyidős Magyarországgal. A magyar nép életét, gondolatvilágát, hovatartozását, helyét a világban kultúránk ismerete adja. Kultúránk mutatja, bizonyítja eredetünket, létünket: A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek!

Mindenki a szülőföldjét szereti elsősorban, többre tartja a földkerekség más tájainál, és honának minden szülöttje leginkább az övéinek életét vágyik megismerni. Légy ember- ez a cél; légy magyar – ez a legjobb eszköz! Anyanyelvünk legdrágább örökségünk. Ha magyarok akarunk maradni, ragaszkodnunk kell nyelvünk helyességéhez és tisztaságához. Ez érdemes feladat. Az elhangzott gondolatokat nemcsak eszünkkel, szívünkkel is értenünk kell.